Nagy sikerrel zajlott a Tudományok Fővárosa, melynek idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem lágymányosi campusa adott otthont. A szeptember 21-én megtartott tudományos fesztivál több mint tízezer látogatót vonzott, amivel az eddigi legsikeresebb Tudományok Fővárosát tudhatják maguk mögött a szervezők.
Innováció, nyitottság és kíváncsiság – e három szó jellemezte az év legszínesebb tudományos kavalkádját, melyen az érdeklődők a legmodernebb technikai eszközökkel, vívmányokkal ismerkedhettek meg. Nem is csoda, hogy rekordszámú érdeklődő volt kíváncsi az egynapos rendezvényre, hiszen a csaknem 40 kiállító összesen több mint 300 programelemmel várta a látogatókat.
„Elgondolkodtató, hogy a most még furcsa és ismeretlen tárgyak egy napon talán az otthonunkba, az életünkbe is beköltöznek. Itt van például Cruzr robot, aki most még érdekesség, de nem kell sok időnek eltelnie ahhoz, hogy hamarosan akár a „munkatársunkként”, vagy „oktatónkként” üdvözöljük őt.” – mondta el megnyitó beszédében Bartók Marcell az esemény főszervezője, oldalán Cruzr-rel, a felhő-alapú, intelligens humanoid robottal, majd hozzáfűzte, hogy a XXI. században a nyitottság és a kíváncsiság a legfontosabb tulajdonságok. Az esemény megnyitóján beszédet mondott még Dr. Darázs Lénárd az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese, Gulyás Tibor innovációért felelős helyettes államtitkár, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója és Dr. Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója is. A köszöntők látványos kísérlettel értek véget, amely során a megnyitó résztvevői közösen fellobbantották a „tudományok lángját”.
A lágymányosi campus Gömb aulájában voltak humanoid és mentő robotok, drónok, meg lehetett vizsgálni egy valódi űrruhát, a planetáriumban megismerhették az érdeklődők az égbolt titkait, kipróbálhattak AR- és VR-szemüvegeket. Érdekességeket tudhattak meg a látogatók a gyógyszerkutatásról, egy pneumobilt és egy versenyautót is kipróbálhattak, meteoritokat vehettek szemügyre mikroszkóppal, sőt, csillagászati megfigyeléseket is végezhettek. ELTE standján például a felsőoktatási intézmény virtuális túráját járhatták végig, valamint vulkánkitörés-szimulációt nézhettek meg, de a régészet, az őslények és akár az elektromosság világába is betekinthettek a tudományos élet iránt érdeklődők. Valódi drónraj bemutatót csodálhatott meg a tömeg és egy izgalmas szabadesés kísérletet is 40 méter magasból Härtlein Károly mesteroktató közreműködésével.
Az interaktív kiállítással párhuzamosan tudományos előadásokat is lehetett hallgatni változatos témákban, például a Mars-kutatásról, a Holdról, a meteoritokról, az űrutazásról, a térképészetről, a gyógyszeriparról és a robotokról.
Az eseményről készült összefoglaló képgaléria itt érhető el: https://drive.google.com/open?id=1z9ljzKNplrgLquB4rlf1LVY7uOeEYid_
A harmadik alkalommal megrendezett Tudományok Fővárosa fővédnöke Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, főtámogatója az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt, kiemelt támogatói pedig a National Instruments és a Richter Gedeon.
A rendezvény szervezője a Vízió Budapest Tudománykommunikációs Ügynökség
Bővebb információ az Ügynökségről: http://www.viziobudapest.hu
Legutóbbi hozzászólások